Nos az van , hogy tegnap éjszaka kimondtam az egyik legnehezebben kimondható szót *. Ő is megtette.
Ez a helyzet egyébként érdekes, szokatlan, hisz sok eddigi "szabály", sok előítéletem megdőlni látszik éppen .
Az eddigi életem során nem volt olyan, ill nem vártam meg / nem igazán adtam időt annak- valószínűleg sajnos-, hogy valakit apránként szeressek meg.Vagy egyből, egy két randi alatt rákattantam, vagy nem...Volt, hogy találkozgattunk még, esetleg volt is valami, de azután G mindig lelépett...
Most viszont a helyzet eléggé más. Valahogy adtam időt, találkozgattunk (Neki is volt kedve hozzám)..és érdemes volt. Nagyon. Hm lehet, hogy ezen hajlott koromra benőtt a fejem lágya, ebben az egyben?!!?Csak ebben az egyben, hisz minden másban egyébként továbbra is ugyan olyan dilis vagyok mint voltam. Ez jó, hisz Ő is az , nem kicsit.
Ez az ami viszont nem változott..Csak és kizárólag a dilisek, a kicsit és nagyon őrültek érdekelnek. Ez az én "keresztem" azt hiszem, de ezen mostanra eszembe se jut változtatni- és ha akarnék se tudnék, szerintem.
Jó ez így!
De most csomó apróság van mire rácsodálkozom, szoknom kell...Például a nyugalmat. Hogy minden működik, nincs feszültség..és az a csoda ne mis hiányzik. Persze a túl nagy nyugalom öl, de akkor is.Nem túl nagy, hisz teszünk rengeteg mindent...Szoknom kell, hogy idejön, hogy barátokhoz megyünk vacsorázni..Sok-sok apróság van ami viszonylag új számomra.De egyelőre tetszik...
A múlt heti elég erős menekülhetnékem is elmúlni látszik. Hisz jó Vele lenni.
Érdekes ez.

*: szeretlek